2012. július 8., vasárnap

Benedek Szabolcs- A vérgróf

Libri Könyvkiadó, 2012
472 oldal

Fülszöveg:

"Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket...
Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik."

A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni…

Kíváncsi voltam erre a könyvre, nemrég olvastam Szécsi Noémi Finnugor vámpírját, ami nagyon tetszett, reménykedtem, hogy egy újabb érdekes regényt kapok egy másik magyar író tollából. A borító elsőre megfogott, szerintem remekül sikerült és passzol is a történethez.

Bár a történet vámpíros, fényévekre van a most divatos vámpírregényektől, engem inkább a klasszikusnak mondható Drakulára emlékeztet egy kicsit, egyébként maga a vámpír vonal inkább mellékszál az izgalmas krimiben.
A békebeli Budapesten játszódik a történet, egy sorozatgyilkos prostituáltakkal végez elég brutális módon, a rendőrség tehetetlen, ami a leggyanúsabb, hogy a holttestek körül sokkal kevesebb a vér, mint kellene. Mihucz Ervin, egy fiatal nyomozó próbálja megtalálni a gyilkost.
Mindeközben Mihucz Ervin barátja, Szállási Titusz igyekszik újságírói és költői tehetségével kitűnni, keresi a nagy sztorit, amivel nevet szerezhetne a szakmában. Egy Pest felé tartó hajón megismerkedik Rákóczi Lipóttal, Saint-Germain grófjával, aki rögtön felkelti érdeklődését Titusznak, ugyanis a gróf Rákóczi Ferenc fiának vallja magát. Titusz elvállalja, hogy a furcsa grófot bevezeti Budapest éjszakai életébe, mit sem sejtve arról, hogy mi is a gróf valójában. A gróf karaktere engem Drakulára emlékeztetett egy picit, de Rákóczi Lipót mégis más,  nagyon érdekes és eredeti figura.
A budapesti éjszakában feltűnnek az irodalom jeles képviselői: Ady, Molnár Ferenc és Móricz Zsiga, feltűnik Bródy Sándor is, valamint betekintést nyerünk  a századelő bordélyaiba is.

Az Iparművészeti Múzeum az Üllői úton 1910 körül
Engem nem is maga a történet fogott meg, bár az is remek, hanem a könyv hangulata. Igazán hitelesen festi le az író az 1900-as évek eleji Budapestet, láttam magam előtt az embereket és kávéházakat, mintha csak egy fekete-fehér filmet néznék. Szinte beszippantott a világába, mind a leírások, mind a nyelvezet a századelő miliőjét idézte.Egy plusz ízt adott az egésznek az a finom erotika is, amit belevitt az író. Ami még inkább erősíti a korhű hangulatot, az, hogy a szereplők az akkor felkapott műveket olvassák és emlegetik, például Jókait, illetve Stevensontól a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ot.
Nagyon tetszett, hogy bár szórakoztató irodalom, mégis szépirodalmi igényességgel van megírva.

A történet viszonylag lassan indul be, aztán észre sem vesszük, és a szálak összefonódnak és a történet egyre izgalmasabb. Nem volt túl véres, aki erre számít, annak csalódnia kell, de nekem tetszett így is.
Nagyon olvasmányos és tényleg nagyon szórakoztató regény, ha nem készülne hozzá folytatás, akkor is megállná a helyét, de persze izgalmas lehetőségeket látok a gróf erdélyi utazásában.
Értékelésem: 4,5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése